Új élet

Kis világunk egyre jobban felgyorsul, ahogy múltak a napok, hetek. A kis csibék és kis kacsák egyre gyorsabb ütemben, szinte egymással versenyezve bújnak ki tojásaikból. Előző héten már megtanultam, hogyan működik egy keltetőgép és most a kis kacsa, kis csibe ápolás fortélyait fogom elsajátítani.

Kicsit megijedtem, amikor szüleim azzal a kéréssel álltak elő, hogy vigyáznék-e a kisállatokra egy hétvége erejéig, mert ők is szeretnének kikacsolódni a barátaikkal. Természetesen azonnal rávágtam, hogy számíthatnak a segítségemre, ám kicsit megrettentem,amikor megkaptam a sok intelmet.

Ugyanis nem olyan egyszerű ezeket a kis állatkákat gondozni, mert a hőmérséklet számukra létszükség még így eleinte, de ennek ellenére szellőztetni kell.

A következő teendőket írtam fel magamnak:

  • Napi pár óra szellőztetés, de sötétedés előtt mindenképp be kell csukni az ablakot, mert akkor már nagyon lehűl a levegő, nehogy megfázzanak.
  • Vizüket naponta legalább 1x cserélni kell
  • A tálkájukban mindig legyen elég eleség
  • Naponta nézni kell a keltetőgépet, hogy nem születtek-e újabbak


Remélem semmit nem felejtettem el és jövő héten megírom tapasztalataimat!

kacsa
A kicsiknek állandó hőmérsékleten kell maradniuk.

csibe


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére



Legfrissebb bejegyzések:
2012-05-08
IX. Gyulaffy Napok Csobáncért | részletek
IX. Gyulaffy Napok Csobáncért - 2012. Július 13-14-15. (Nagyításhoz kérjük kattintson a...
2011-11-28
Gyulavezér Lovasbirodalmában készült bazsalikomos sajtos muffin | részletek
Kiváló étek egy  baráti borozgatás mellé a környékbeli családi borászatok által kínált páratlan borokhoz! Hozzávalók: kb.12 db.-hoz 10 dkg póréhagyma 10 dkg főtt sonka 1 fej...
2011-08-11
Borness hétvége Gyulavezér Lovasbirodalmában | részletek
Péntek: megérkezés, szálláshelyek elfoglalása Gyulavezér Lovaspanzióban, 20.00 órakor várúri lakoma Gyulaffy László - Csobánc Várának kapitánya kedvenceiből, melyet Csobánc hegy levével...
»» minden bejegyzés




Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió