|
A sajtkészítés mestersége
Gyula vezér lovasbirodalmában egy újabb mesterség ütötte fel a fejét: sajt, túró és tejföl készítés.
Az egész a sok kecske és tehén tej problémájával kezdődött, ugyanis -mindamellett, hogy adjuk el a tejet literszámra- még mindig nagyon sok maradt a nyakunkon. Éppen ezért arra az elhatározásra jutottunk, hogy vétek lenne „kidobni” vagy az állatoknak adni a maradékot, így először az egyik ismerősünket kértük meg, hogy csináljon belőle sajtot,de mivel ez egy rendkívül érdekfeszítő és különleges mesterségnek bizonyult, elkezdtünk mi is sajt szakkönyveket vásárolni, hogy tudjuk, hogy mi fán terem a sajtkészítés.
Így mára már megtalálhatók és kaphatók nálunk különféle ízesítésű kecske és tehén sajtok. Ezek abban térnek el a bolt sajtoktól, hogy az állaguk sokkal omlósabb és sokkal ízesebb. Nincs az az agresszív sajt íze, de még is remek kiegészítője reggelinknek. A különbség persze abban is megnyilvánul, hogy hosszas kísérletezgetések során különféle ízesítésekben is elkészítettük ezeket a különleges sajtokat. Van fokhagymás, újhagymás, borsos és kapros is. Természetesen nem minden kísérlet volt sikeres, de a kezdeti nehézségek után megtanultuk minden csínját-bínját.
Egy kis sajt-történelem
A sajtkészítés időpontját feltehetőleg Kr. e. 8000 és Kr. e. 3000 körülire tehetjük,ugyanis ekkor háziasították először a juhokat. Az első sajtokat valószínűleg a közel-keleten élő nomádok készítették mintegy véletlen folytán.
A legenda úgy szól, hogy egy arab nomád megtöltötte tömlőjét (ami akkor általában állati bőrből vagy gyomorból készült) tejjel, hogy amikor a sivatagban utazik legyen mit innia. Amikor megállt,hogy a szomját oltsa, észrevette,hogy a tej vizes, szilárd darabos sajttá vált, amit nagy valószínűséggel a meleg és a ló ritmikus mozgása „változtatott át”.

Az ókori egyiptomiak is foglalkoztak a sajt készítésével, amiben egy papiruszból font „tömlő” volt a segítségükre.
Ám már Bibliában is találhatunk utalásokat arra, hogy már a zsidók is ismerték a sajtot, illetve annak készítését, és később Homérosz és Arisztotelész is tett a sajttal kapcsolatos megjegyzéseket.
A középkorban a szerzetesek vitték tovább a sajtkészítés kultuszát de Magyarországon a sajtkészítés tudománya már a 13. században népszerűvé vált, amit a Felvidékre telepedett németek hoztak magukkal. Ezt a tudományt később a vlachok és a bevándorolt rácok is színesítették.
Hazánkban az első tejgazdaságot, amely a termelt tejet is feldolgozta a 18. század végén Tessedik Sámuel létesítette Keszthelyen.
Forrás: wikipedia, „ Asajtkészítés kézikönyve”

A „tömlő” szerepét manapság már a vászon helyettesíti...

...ami fakanálra kötve és egy edény fölé helyezve szűri a tejet...

...amiből sajt vagy túró lesz.
Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére
|
Legfrissebb bejegyzések:
2012-05-08
IX. Gyulaffy Napok Csobáncért | részletek
IX. Gyulaffy Napok Csobáncért - 2012. Július 13-14-15. (Nagyításhoz kérjük kattintson a...
2011-11-28
Gyulavezér Lovasbirodalmában készült bazsalikomos sajtos muffin | részletek
Kiváló étek egy baráti borozgatás mellé a környékbeli családi borászatok által kínált páratlan borokhoz!
Hozzávalók: kb.12 db.-hoz
10 dkg póréhagyma
10 dkg főtt sonka
1 fej...
2011-08-11
Borness hétvége Gyulavezér Lovasbirodalmában | részletek
Péntek:
megérkezés, szálláshelyek elfoglalása Gyulavezér Lovaspanzióban,
20.00 órakor
várúri lakoma Gyulaffy László - Csobánc Várának kapitánya kedvenceiből, melyet Csobánc hegy levével...
»» minden bejegyzés
|